A feminizmus és az iszlamizmus hasonlóságai

Tényleg érdekes a hasonlóság az Iszlám vallás kétségbeesett védelmezése és a Feminizmus között. Mondjuk annyira nem meglepő, hiszen mindkettő a PC kultúra (political correctness) jó pajtása és az alapja a sérthetetlen ego magasztalása, kettős mércét alkalmazva, specifikus csoportokra. Mindkét ideológia a szólásszabadságot támadja, cenzúrázik és hisztis pánikrohamot kap a legenyhébb kritikától is. Egyik pillanatban ártatlan áldozatot játszik, a következőben pedig másokat terrorizál és manipulál. Mindkettő előszeretettel használja a propaganda módszerét és visszaél a társadalmi nyomás megszégyenítő eszközével, hogy akaratukat célba juttassák. Mindkét irányzat nyelv és gondolat rendőrségként bírja kussolásra a lakosságot bizonyos témákkal kapcsolatban. Mindkettő az ellenkezőjét cselekszi annak, amit állít magáról. Ahogyan a feminizmus nem az egyenlőségért küzd, úgy az Iszlám sem a béke vallása.

Emma Watson 2014-es UN beszédének elemzése 2. rész

Emma Watson beszédének 1. része itt található: 

http://nemekharca.com/emma-watson-2014-es-un-beszedenek-elemzese-1-resz/

Folytatás:

Úgy tűnik, hogy azon nők közé tartozom, akiknek a megnyilvánulásai  túl erősek,  túl agresszívak,  elszigetelők, férfiellenesnek, és egyáltalán nem vonzók.

Fordítás: Mindnyájan tudjuk, hogy dögös vagyok! Dögösss!

Miért olyan kényelmetlen ez a szó?

Fordítás: Mért olyan kényelmetlen, hogy mindig áldozatként állítjuk be a nőket, akkor is ha ők a visszaélők, vagy egy bűncselekmény elkövetői?

Nagy-Britanniában születtem, és helyénvalónak tartom, hogy nőként ugyanannyi a fizetésem, mint a férfi kollégáimé. Helyénvalónak tartom, hogy döntéseket hozzak a saját testemről. Helyénvalónak tartom, hogy nők képviseljenek az ország vezetésében és a döntéshozatalban. Helyénvalónak tartom, hogy ugyanakkora társadalmi elismerésben részesüljek, mint a férfiak. De sajnos azt kell mondjam, hogy nincs egyetlen ország sem a földön, ahol minden nő élhetne ezekkel a jogokkal.

Fordítás: Angliában születtem és helyénvalónak tartom, hogy nőként ugyanannyi, vagy több legyen a fizetésem, mint a férfiaké, akik többet dolgoznak, vagy sokkal veszélyesebb munkahelyeken, mint én. Helyénvalónak tartom, hogy megölethessem a saját több hónapos magzatom, mert lusta voltam védekezni, vagy 72 órás tablettát bevenni és a törtető, önző gondolkodásom miatt, képtelen vagyok bármilyen felelősséget vállalni a tetteimért. Helyénvalónak tartom, hogy inkább gyengébb képességű nőket juttassunk a parlamentbe, mintsem jobb képességű férfiakat. Helyénvalónak tartom, hogy ugyanakkora elismerést kapjak a semmiért, mint azok a férfiak akik megdolgoztak érte. Szerencsére már jó pár országot sikerült beetetni az ismétlődő, rikácsoló, elégedetlenkedés módszerével.

Egyetlen ország sem állíthatja a világon, hogy elérte a nemi egyenjogúságot.

Fordítás: Viszont, soha, de soha nem lesz olyan pont, amikor azt mondjuk elégedettek vagyunk! Hiszen mindig lehet többet és többet követelni!

Ezeket a jogokat emberi jogoknak tartom, de én csak egy vagyok a kevés szerencsés közül. Számos előjoggal bírok, mert a szüleim nem szerettek kevésbé, csak mert lánynak születtem. Az iskolám sem korlátozott, csak mert lány vagyok. A mentoraim sem azt sugallták, hogy úgysem jutok messzire, csak mert egy napon lehet, hogy gyermeket fogok szülni. Ők voltak a nemi egyenjogúság nagykövetei, akik azzá tettek, aki ma vagyok. Lehet, hogy nem tudják, de ösztönösen is feministák voltak, akik hatottak rám. És mind többükre van szükségünk. És ha valaki még ezek után is kerülné e szót: nem a szó fontos, hanem a mögötte álló gondolat és elhivatottság. Mert nem minden nő kapta meg ugyanazokat a jogokat, mint én. Sőt a statisztikát nézve csak nagyon kevesen.

Fordítás: Ezeket a jogokat csak azok ismerhetik, akik 15 éves korukra dollár milliomosok lettek, mint én. Számos előjoggal bírok, mert jó helyen voltam, jó időben és pont megfelelő génekkel rendelkeztem. Úgyhogy engem senki sem korlátozott. Védett burokban nőttem fel, mivel világismertségre és gazdagságra tettem szert. Drágábbnál-drágább mentoraim voltak, akik lehet, hogy nemtudták, de mivel velem jól bántak, ezért igaz feministák voltak. A világnak több férfivaginákra lenne szüksége! És ha valaki még ezek után is kerülné a feminista szót: nem a szó fontos, hanem a mögötte megbújó nő centrikus önző világkép! Ez azért fontos, mert még nem minden nő kapta meg ezeket az emberi jogokat, mint pl. hollywood-i világsztárnak lenni! Sőt statisztikailag, még csak nagyon kevés nő szerepelhetett Harry Potter filmekben!

Folyt. Köv.!

Sansa Stark megerőszakolós jelenete miatt támadják a Trónok Harcát!

SansaIgen, ez elég döbbenetes, de már megszokhattuk, ha egy megerőszakolós jelenet van, akkor a feministák beindulnak! Még akkor is, ha az egész csak fikció, sőt igazából technikailag nem is megerőszakolás volt, hiszen Sansa beleegyezett a dologba, 100% önszántából és tudta, hogy ez vár rá! De a feministák és a hozzájuk tartozó fehér lovagok, szimpatizánsok, sosem a józan eszükről voltak híresek. Mindenesetre ez egy szép új példája annak, hogy milyen negatív társadalom butító hatásai vannak a feminista mozgalmaknak.

Tehát foglaljuk össze:

– felháborodnak egy képzeletben történő eseményen

– amely, mégcsak nem is megerőszakolás volt

– Ráadásul a sorozatban 1000-szer durvább erőszakos események történtek már, főleg férfiakkal, amely persze az “egyenlőség”-harcosoknál eddig nem verte ki a biztosítékot.

Jól nézzétek meg a sok facebook és forum kommentelőt a témával kapcsolatban! Így termel ki, nonszensz és képmutató embereket egy hazug dogmatikus mozgalom.

Emma Watson nyílt szexista kampánya

Watson kisasszonyka, aki rengeteg tini bálványa, értékelő beszédet tartott a maga kis elfogult módján, ahogyan azt megszokhattuk tőle. Természetesen sikeresnek beállítva a kampányát és az összes negatív ellenérvet teljesen figyelemenkívül hagyva. A “heforshe”, azaz férfiak a nőkért, már a nevében is erősen szexista kampányról beszélünk. Ez egy olyan kezdeményezés, amelyben semmi új nincsen igazából. Csak a fehér lovagokat kéri fel arra, amit már amúgy is csinálnak: a nőket védelmezni, előnyökhöz juttatni, feláldozni magukat értük, boldoggá tenni stb. Ez a nőknek alapból jár! Nincs rá logikus indok vagy ok, az nem is kell. Pusztán a punci hatalma az ok. Ezek a lovagok titkon remélik, hogy így egyszer néha egy-egy intim együttléthez juthatnak védelmezésük jutalmául, ahogyan azt a mesékben látták. De ha nem, igazából az sem baj nekik, ők kibírják azt is, hiszen ők igazi balekok, akiknek mindegy mennyire vannak kihasználva.

A kampány ugyan a fiatalabb generációt is jobban behülyítette, dehát ők amúgy is meg vannak vezetve a celeb világ, a menőség-lúzerség kultusz és az aránytalanul sok női pedagógus elfogult egyoldalú ráhatása által. Ugyanezeket az elveket plántálják a fiatalabb generációkba, csak hosszabb ideig. Persze nem állítom, hogy egy ilyen kampány már nem oszt, nem szoroz, sajnos nagyon is ártalmas!

férfiak a nőkért

Miss Watson továbbra sem mond le arról az elképzeléséről, hogy nőket szeretne olyan pozíciókba juttatni, amelyeket tudásukból és a kompetenciájukból kifolyólag nem érdemelnének meg, de szerinte be kéne csúsztatni őket, hogy meg legyen az 50-50% mindenféle gazdasági és társadalmi pozíciókban. Őrület nem? Ez mi, ha nem erős szexizmus? A nők pozitív diszkriminációja is diszkrimináció, ha valahol pozitív diszkriminálás van, az a mérleg másik oldalán negatív diszkriminációval jár! Lefordítom a gyengébbek kedvéért: olyan férfiaktól szeretné elvenni a pozíciókat, akik felkészültebbek, versenyképesebbek és több tudással rendelkeznek. És ehhez kéri a fehér lovagok segítségét és együttműködését! Sőt, ha kell áldozzák fel magukat a nőkért! Eközbe pedig, ha “legalja” munkáról van szó, ahol szintén jóval több a férfi, pl. szemét szállítás, csatorna tisztítás, ezeknél nem szeretné elérni az 50%-ot, hát nem különös? Mekkora önteltség és lelketlen cinizmus kell ahhoz, hogy valaki ehhez a képét odatolja nyilvánosan?

És természetesen szeretne minél több férfit átkonvertálni fehér lovaggá, pont úgy, mint ahogy a vallásos intézmények dogmatikusan hirdetik, hogy térj meg jézushoz!

Egy programozott társadalmi kettős mérce a férfiak ellen

Csak azért, mert egy átlag férfi az átlag nőhöz képest 20-40%-kal erősebb fizikailag, nem indokolt, egy ilyen extrém társadalmilag programozott kettős mérce, az az nemi egyenlőtlenség, a nők előnyére! Egy nálunk akár 300%-kal gyengébb ember is tud bennük nagyon súlyos, vagy akár halálos fizikai kárt okozni! Ezért teljesen elképesztő, hogy ezt ilyen lazán kezeljük és megmosolygóan engedékenyek legyünk!

1. eset: A nőt bántalmazza egy férfi. Következtetés: nem létezik olyan ok, amiért bántalmazni szabad egy nőt! Rengeteg programozott fehér lovag azonnal közbelép, hogy megállítsák a bántalmazó férfit!

2. eset: A nő bántalmaz egy férfit. Következtetés: biztos, hogy a férfi megérdemelte! Létezik olyan ok amiért bántalmazható, sőt nagyon enyhe ok is elegendő! A férfit kinevetik! Hajrázás a bántalmazó nőnek! Senki nem lép közbe!

Itt látható mi történik, ha a férfi önvédelemből visszamerészel ütni a nőnek:

További videók a férfi-női bántalmazás kettős mércéjéről:

Hajrázás a bántalmazó nőnek:

Következtetés: igen, valóban ezen a téren nincs nemek közötti egyenlőség! A nőknek extrémen magas indokolatlan kiváltságai vannak egy ilyen helyzetben. A férfi akkor is bűnös, ha visszaüt önvédelemből, gyakorlatilag semmit nem tehet, mert akármit csinál ő a bűnös! A nő pedig mindig az áldozat, akkor is, ha ő a bántalmazó! És hol vannak ilyenkor a feministák? Az ő dolguk lenne a nemek közötti egyenlőtlenségekre felhívni a figyelmet! Természetesen sehol! A feministák már régen nem az egyenlőségért “harcolnak”. Valószínűleg soha nem is harcoltak azért. Nekik ilyesmi nem áll az érdekükben és ilyesmire nem is érnek rá, hiszen most éppen az üresfejű Emma Watson férfiellenes szexista hazugságkampányaira csorgatják a nyálukat!